Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nyári kerti programok

2015. július 26-án kertrendezéssel összekötött lecsófőzést tartottunk.

A szorgalmas kezek 15 órától kerti ülőhelyet készítettek raklapokból, illetve a kerti tárolót bepolcozták. Sor került a komposztálók átrendezésére, befedésére és egy új gyűjtőedény összerakására.

A gyerekek 16 órától kézműves foglalkozáson vehettek részt, volt kavicsfestés, madáretető kialakítása, madároduk összeszerelése.

20150726-lorinci-kertelo.jpg

Eközben elkészült a lecsó hozott alapanyagból az egyik kertbarát lelkes vezényletével.

A kertvezető vetítéssel egybekötött éves értékelőt prezentált, tekintettel a megjelent vendégekre, illetve arra, hogy a kert indítása óta több új kerttagunk lett.

2015. augusztus 9-én egy éves lett a kertünk, így szülinapot tartottunk.

Kora délután a gyönyörű és vicces torta megérkezése után a szépen megterített asztalra kerültek a kertelők által hozott finomságok, üdítők. Az ünnepséget megelőzően a megjelent újságíróknak nyilatkozott pár kertelő és a kert vezetője az eddigi tapasztalatokról, illetve megtekintették az érdekességeket, a különleges kialakításokat és a terület gondozottságát.

Ezt követően kezdetét vette az ünnepség. Elsőként Hensch Norbert üdvözölte a megjelenteket és összefoglalta az Egyesület elmúlt egy éves tevékenységét, jelenlegi helyzetét.

20150809-lorinci-kertelo-1.jpg

A kert vezetője összegezte a kerttel kapcsolatos visszajelzéseket és tapasztalatokat, illetve ismertette az eddig felmerült jövőbeni elképzeléseket. Minden bérlő kapott egy olyan összesítő táblázatot is, melybe október végére feljegyzi az ez évi terméseit, melynek összesítésével lehetőség nyílik felmérni a kert első évének hozamát.

Mindezek után sor került a látványos, házi készítésű - a kert elrendezését, parcelláit formázó, kerítéses, zöldségekkel és gyümölcsökkel ékesített - kétszintes, marcipán ünnepi torta felvágására, melyet a kertelők és a vendégek jóízűen fogyasztottak el.

A sajtó távozása után folytatódott az éves beszámoló értékelése, zárásként pedig sor került az első vezetőség egyéves mandátumának lejártával, a kert új vezetőségének megválasztásra.

20150809-lorinci-kertelo-2.jpg